Végig sirtam a vasárnap délelőttöt. A szeptember 12-ei vasárnap délelőttöt . Azt a délelőttöt a televízió előtt, amikor élőben közvetítették  a pápai látogatást  a Hősök teréről. Pedig nagyon ritkán sírok.

Napok óta ennek a hatásait próbálom felfejteni magamban. Az, hogy az utóbbi években sokat mér rám a sors az vitathatatlan. Ha egy másik nézőpontból tekintek erre úgy is fogalmazhatnék: teremtek magamnak jócskán olyan helyzeteket ,amit a bennem lévő emberi erővel már nem tudok kiegyenesíteni. Amin fennakad az akaratomon,  aminek az áttranszformálásához oda kell engednem az égi erőket úgy, hogy közben nem akarok már cselekvésekkel besegíteni.

Katolikusként neveltek, de abban az időben  egy gyerek nagyon is elveszett a liturgiákban. Felnőttként értem meg arra, hogy megértsem , hogy mi is húzódik az ismétlések mögött ,  hogy megtaláljam a saját utam egyszerűségét Istenhez. Azt a bensőséges emberi állapotot, amit a világ egyik legnagyobb földön élt  mestere Jézus tanit.

Ahhoz, hogy egy ember eljusson ehhez, elég nagy utat kell megtennie. Megismerkednie a világ vallásokkal, spirituális eszmékkel, tanokkal, nyitottként, elfogadóként és befogadóként, megépítve ezzel a tudással  saját belső,  önálló vallását.  Felvállalni a felelősséget saját életéért,  önmaga jobbá tételéért. Mert a világ jobbé tétele önmagunk jobbá tételével kezdődik.

Az , hogy még a tévé képernyőjén keresztül is megnyitotta és az ellenállást feloldotta a  lelkemben  Péter törékeny utóda , Ferenc pápa ezen nem  csodálkozom. Mi,  akik itt emberi testben vagyunk, de elsősorban energiából lettünk, és ennek a láthatatlan valaminek a lélek nevet adtuk, mindannyian eggyé tudunk olvadni a teremtő erőben. Én ezt az érzést Péter utóda iránt először Lengyelországban éreztem ,  amikor egy kirándulás során arra a helyre érkeztünk, ahol II. János  Pál pápa egymillió ember előtt tartott szentmisét. Akkor ott pont azt az energiát , azt a szeretetet éreztem,   amit  vasárnap délelőtt a képernyő előtt. De szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen Rómában élőben is láthattam őt, egy vasárnap délelőtt a Szent Péter téren abban a kis ablakban beszélni, ahol a szavakat ugyan  nem értettem ,csak éreztem  az üzenetét.

De hogy mi is történt Magyarországon igazából  2021 szeptember első hetében, azt Lackfi János költő- aki magáról úgy beszélt, hogy ezen a héten tölcsérként funkcionált és közvetítette Isten szeretetét- szavaival lehet legszebben elmondani.  „ A terrorista szemmel oldalról kilőhető ( hiszen a pápa mobil csak elölről védett ) törékeny Péter utód beadta nekünk a szeretet vakcinát , majd széjjel küldte a világba. „

Lackfi úgy nyilatkozott:  élete legnagyobb élménye volt, hogy öt méter közelségből láthatta a nagy Hegesztőmestert, a pápát, aki igyekszik összeszikráztatva egyesíteni az eget a földdel, a hívőt a hitetlennel, a keletit a nyugatival , a katolikust a protestánssal.

A nagy Hegesztőmester frekvenciája pont az, ami a földön valaha élt és  nem élt tanítók esszenciáját sugározza. Benne van minden ,ami az égi  és  földi.  Benne van mindannyiunk szívében ,  a távirányitó pedig a kezünkben van.

A Találkozás a nagy Hegesztőmesterrel bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.