Csak figyelj azért oda magadra, int az egyik fiatal apuka kollégám, amikor elújságolom neki azt: februárban nagymama leszek. Kicsit bambám nézek vissza rá, mert abban a pillanatban fogalmam sincs mi az összefüggés a nagymamaság és mondjuk az egészségem között.

Csodálkozástól táguló pupilláimat látva belekezd a magyarázatba.No nálunk- mondja- otthon akár a konyha is leéghetne anyám és anyósom mellett,mert csak és kizárólag az unokák a fontosak.Olyan érzésem van, mintha valami varázsport szórtak volna rájuk a gyerekek születésekor, ami megakadályozza őket abban, hogy valami mást is lássanak a piciken kívül.

Tamásék már nem kezdő motorosok a családalapításban . A nagyobbik hat éves, a hugi most töltötte be a négyet. Az első baba várását végig izgulta velük az egész rokonság. Az eufórikus öröm után a hétköznapokban is megmaradt a nagyszülők segíteni akarása. Bár az elején jól jött minden kéz a fürdetésnél, minden átküldött vacsora, amit nem nekik maguknak kellett megfőzniük. Aztán mikor berendezkedtek , beállt az időbeosztásuk jól esett volna egy kis magány is. De a nagyszülők aktivitása csak nem akart lanyhulni.

A két nagyi egymásra licitálva sütött – főzött, hol az egyik, hol a másik ment délutánonként, nyilván a teljes jóakarattal és szándékkal. Hosszú hónapokba és némi mosolyszünetbe is tellett , hogy újra önállóan élhettek , élvezhették a saját szülőségüket.

Tényleg ennyire beszippantja a korosztályomat az unokák érkezése , hogy közben elveszítjük az ítélőképességünket ? Vagy talán az ront el bennünket ennyire, hogy gyerekeink későn és nehezen szánják rá magukat az utódok vállalására ?

Én még ennek a megmérettetése előtt állok. Nem tudom milyen nagymama leszek. Most csak azt tudom, hogy minden egyes kis ultrahang fotó a kis fejecskéről, összegömbölyödött testecskéjéről a lelkemet simogatja. Azt is tudom, hogy jövő februártól fényesebbek lesznek az ünnepek, izgalmasabbak a hétköznapok, tevékenyebbek a nyarak ,nevetősebbek a telek .

Zsomborral egy új, örömteli világ kezdődik .

A Unoka bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.

Telefonfüggő vagy? Szegezte nekem kicsit morcosan az ismerősöm a kérdést, amikor a társalgás közepette elkezdtem babrálni a készülékem. Meghökkentem, mert eddig váltig azt gondoltam magamról, nincs az a műszaki cikk, ami engem magához tudna láncolni.

Kifejezetten egyet értek azokkal a mémekkel, amelyek az okos telefon használókat arra szólítja fel: nincs wifi, beszélgessetek! Határozottan dühít, ha azt látom az utcán sétálás közben: nem a környezetére, a közlekedésre figyel valaki, hanem a telefonjába, tabletjébe temetkezik.

Akkor engem is beszippantott az okos készülékek világa? Ha alaposan belegondolok, szinte nincs olyan perce az életemnek, amikor ne lenne velem a telóm. Nem is emlékszem arra, mikor kapcsoltam ki utoljára. A készülék ébreszt, figyelmeztet az időpontjaimra, hogy bizony újra késésben vagyok, azonnal látom az emailjaimat, használni tudom a munkámhoz szükséges appokat, de egy másodperc és a hírportálokon mindent tudok a világról.

Próbáltam kiszámítani mennyi időt is töltök az érintő képernyő simogatásával. Ekkor tudatosult bennem: ezek a készülékek csak akkor működnek, ha gyengédek vagyunk hozzájuk. Finomságot, tapintatot, törődést, türelmet igényelnek. Olyan tulajdonságokat, amelyek kiváló emberi erények. Ugyanis hiába erőszakoskodunk, csak finom érintéssel hajlandók működni, hiába vagyunk türelmetlenek, egy fölhöz csapásban csak veszíthetünk. Az egész fejlesztés abba az irányba mutat: szeretettel bánjunk velük. Lassan azon kapjuk magunkat, a telefonunk a legjobb barátunk.

Európa nagyobb városaiban egyre gyakrabban találkozunk olyan önkéntesekkel, akik ingyen ölelést osztogatnak. Olvastam a minap arról, hogy Németországban szakma lett az érintőnő szolgáltatás. A mai világunkban hiánycikk lett a simogatás, babusgatás, egymás megölelése. Vágyunk rá, és mégsem tesszük. Közben órákat simogatjuk a készülékünket. Te is, én is.

És hogy kell e nekünk ez az okos világ? Bizonyosan, hiszen nélküle már nem vagyunk képesek abban a tempóban haladni, amit elvár tőlünk a társadalom. A kérdés inkább az: tudunk e benne ember is maradni.

A Okos világ bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.