A mindenség egy elmében lévő gondolattal kezdődött . Valakinek, valahol ezen a Földön volt egy gondolata , amiből a világunk felemelő és pusztító jelenségei jöttek létre.  A te elméd is millió és millió számra termeli a gondolatokat, akár elhiszed , akár nem. És ezek a gondolatok hol téged emelő, hol téged pusztító eseményeket hoznak létre.

Észrevetted már , ha egy kicsit megpihensz, egyedül vagy, ülsz egy széken , vagy csak úgy elvagy  magadnak , elindul az elmédben egy rádióadó, ami aztán belső mozivá is válik. Érdekes módon ez az adó többnyire egy negatív hanggal indul ,majd jön hozzá sok- sok  félelmetes  jelenség, ami a  végén már egy egész rémtörténetté fejlődik.

Ki ne hallott volna már hasonlókat ebben az adásban : áh, ez nekem nem fog menni, áh, én ehhez túl kevés vagyok, még tanulnom kell, hogy belevágjak, mindig hülye emberek társaságába kerülök, nekem van a legrosszabb munkahelyem a világon, soha semmi nem fog sikerülni.

És ez még csak a kezdet, ami a  gyengébb változata önmagunk ostorozásának ,amit a fecsegő elme mutat be számunkra.

Eckhart Tolle beszél arról sarkalatosan, emberek millióinak okoz  végeláthatatlan szenvedést, szorongást, félelmet, boldogtalanságot az, hogy azonosítják  magukat ezzel a fecsegő elmével és minden fejükben hallott  gondolatot , az ezzel járó érzést elfogadnak és sajátjuknak hiszik.

De mi is ez a fecsegő elme, amit én csak porszívó elmének nevezek ?

Az elméd , amióta élsz, amióta létezel  porszívóként szedett össze minden negatív hiedelmet, amit megéltél egy – egy  tapasztalásod során. Az igazán izgalmas ebben az, hogy amikor ezt a negatív tapasztalást megélted, lehet, hogy  már akkor sem a sajátod volt.  Akkor is pont úgy viselkedtél,  ahogy erre tanítottak a szüleid, vagy láttad másoktól, vagy pusztán azért, mert mások ezt várták el tőled.   És az összegyűjtött hiedelmeket –  nevezzük szeméthalmaznak –  a porszívó elméd azonnal kirakja, kifújja eléd, ha hasonló szituációba kerülsz. Sőt még szituáció sem kell hozzá, mert békésnek hitt pillanataidban , este lefekvés előtt, vagy reggel ébredéskor elkezdi eléd szórni ezt a szemetet.

Eckhart Tolle beszél arról is, az életed igazi felébredése az, ha képes vagy erre ráeszmélni és tudatosítani magadban . Ha képes vagy leválasztani magad erről a porszívó elméről  akkor az éledet gyökeresen megváltozik, elindultál a tudatosság útján.

De  minden induláshoz, lépéshez cselekvés kell, azt nem spórolhatod meg . Ahhoz ,hogy leválaszd magad a porszívó elméről meg kell tanulnod a jelenben, a mostban élni.

Vegyünk egy példát hogyan gyakorolhatod ezt a jelenlétet ?

Például állsz egy sorban.  Az elméd kivetíti neked azt a szokásos negatív hiedelmet, hogy az emberek hülyék , nem tudnak gyorsan dolgozni , és pont direkt veled esik ez meg, ki mássál. Teljes negatív rezgés és a végeláthatatlan méreg állapotába tudsz ilyenkor kerülni.

Ha viszont feltennéd magadnak a kérdést, kinek a gondolata ez, elindulsz a saját utadon, nem azon amit a porszívó elme kínál számodra. A következő kérdés már a megnyugvás felé terel : tudsz e most azonnal ezen a helyzeten változtatni ? Megengedem e magamnak ,hogy elfogadom ezt a helyzetet ?

Ha igent mondtál az elfogadásra , tereld a figyelmedet a körülötted lévő szép dolgokra. Az ablakon besütő fényre, a szőke kisfiúra, aki az anyukájára mosolyog, a tényre, hogy az évszakhoz képest milyen szép idő van .Ha akarod, ha tudatosítod, mindig megtalálja a valódi elméd a körülötted lévő szépségeket.

Ezt gyakorolhatod bárhol, bármikor .  Amikor  a liftre vársz, amikor a piros lámpa előtt várakozol, amikor dugóban ülsz. Meg fogod tapasztalni, hogy ezzel az egész érzelmi állapotodat meg tudod változtatni. És ahogy egyre jobb és jobb lesz a kedved, egyre szebb és szebb dolgokat fedezel majd fel a környezetedben. Minden nap egyre jobban és jobban leszel.

A A porszívó elme bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.

Pozsonyban jártam január elején. Sok év kíváncsisága után jutottam el a városba, de olyan érzésem volt a randevúról, mint amikor a kisgyerekek a karácsonyfa alatt a megálmodott Barbie helyett egy alvóbabát talál.

A budapesti pezsgés után, tényleg nem találtuk a helyünket. Útikönyvvel a kezünkben vágtunk neki a pozsonyi várral történő nagy találkozásnak. Angol nyelvgyakorlásként olvasgattuk az információs táblákat. Már az első felütésnél meghökkentünk azon, hogy apró, elhanyagolható információként tálalták: évszázadokon keresztül a magyar királyok koronázási helye volt a palota. Azt viszont sehol sem olvastuk: itt ülésezett 1848-ig a magyar országgyűlés. Oda írták viszont azt, hogy Mária Terézia kedvenc lánya ide költözött a családjával egy időre.
Aztán pár lépés után ott tornyosodott a belső udvar előtt I. Szvatopluk, morva király szobra.

Az útitársam ekkor dühítette fel magát. Nem igazán bírja a nyomdafesték az, ami ott kibukott belőle. Szerinted miért csinálják ezt?- szögezte nekem a kérdést.

A bölcsek kövét én sem hordom a zsebemben, de akkor azt éreztem: ha létezik kollektív tudatalatti, akkor a szlovákok még mindig nem hiszik el, hogy Pozsony kincsei az övék. Hiszen a saját életünkből tudjuk, akkor szoktunk bizonygatni erősen valamit, hogy ez aztán tényleg a miénk, a miénk volt mindig, a miénk marad örökké, ha tudatalattinkban ott motoszkál: ezt nem érdemeltük meg, ezért nem dolgoztunk meg.

No persze azzal is szembesültem ott: én, aki váltig azt hitte magáról, hogy a magyar történelem igazságai, igazságtalanságai nem érintik meg, mégiscsak génjeimben hordozom azt. Így aztán ha létezik magyar kollektív tudatalatti, a traumák felfedésén, feloldásán még valamennyiünknek akad dolga.
Addig is azt gondolom, csak kiegyensúlyozott lélekkel, a történéseket magasabb összefüggéseiben szemlélő emberként induljunk el Pozsonyba, az egyébként rendkívül szépen felújított vár épületével ismerkedni.

A Randevú bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.