Imádtam gyerekkoromban elképzelni azt, hogyan lesz egy pici forrásból óriási tengerfolyam. Felidéztem a mesét, ahogy a kövek között bukdácsoló patakocska erősödik, találkozik más , fiatal vízforrással és végül a sok-sok ágacska egy hatalmas folyammá egyesül. Még most is itt van bennem az érzés, hogy ezek a gondolatsorok mennyire lelkessé tettek a jövő iránt.

Pedig nagy vizet soha nem láttam. Olyan falucskában nőttem fel , ahol számtalan kis csurgó csobogott, a hegyekben parányi források bújtak elő, a vizeket csak patakoknak hívtuk, egyedül a falut átszelő Ménes esett át a keresztelőn.

Nem kell hozzá pszichológusi diploma, hogy az ember felnőtt fejjel lefordítsa a gyerekkori önmagát. Most is mosolygok rajta, hogy milyen ösztönösen hittem abban, hogy nincsenek hiábavalóságok . Ami egyszer kitör, felszínre kerül, gyarapodik, növekszik, az biztos hogy célba ér. Akkor is , ha közben kerülőkre kényszerül, akkor is ha elterelik, ha gátat építenek ki, akkor is ha már úgy tűnik csak néhány nap és kiszárad a meder. Mert mindig jön az eső. Mert mindig jön a megváltás.

Felnőtt koromban sokszor mentem szemben az árral . Valahogy nem tudtam megtanulni azt, hogy hosszú ideig benne maradjak a sodrásban. No nem sodortatni magam csak úgy, hanem megtalálni azt a pontot, ahol tudatosan irányítva, a legkisebb erőfeszítéssel haladhatok előre. Valahogy nem tudtam elképzelni , hogy könnyen is mehet. Abban környezetben , ahol cseperedtem nehéz volt az élet.

Manapság is, amikor gyógyírre van szüksége a lelkemnek , Szögliget ad megnyugvást. A Szádvár kövein erőt gyűjteni, a Ménes völgyében csak úgy állni a patak partján, , a kezemből inni a csurgó vizéből.
Legutóbb, amikor a Kőbánya mellett lévő gázlónál töltekeztem, egy középiskolás korú , a völgyben sétáló lelkes kislány szólított meg . Segíthet e nekem valamiben, szívesen mesél a faluról. Szemébe néztem és rámosolyogva válaszoltam: itt születtem. A tekintetünk pár másodpercig összeforrt és éreztük , nem kell szó. Hiszen a mindkettőnk számára a kezdetet jelentő és az életünk végéig elkísérő forrásnál állunk.

A Forrás bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.