Mindennap tornázik, és tíz órán át körömcipőt visel. A Szex és más semmi kultikus mozifilmben jellemezte így vetélytársát Zsófi, a sikeres színésznő, barátnőjének, a gyerekre vágyó dramaturg írónak, Sárfi Dórának. Saci ugyan butuska és tehetségtelen karakter volt a történetben, de a férfiak elcsábításához rendkívül értett.

A HVG NŐ mellékletében egy érdekes írásra bukkantam . Egy francia szexuálpszichológus nemrégiben publikált kutatásában azt állítja : a legalább kilenc centiméter magas pálcika sarkakon topogó nőknek a férfiak 93 százaléka segít azon nyomban. Az öt centin magasodóknál ez az arány 78 százalék, a lapos talpúban járóknál mindez csupán 62 százalék.

A laposban kihívóan viselkedő nőknek 13,5 perc kellett ahhoz, hogy leszólítsa kiszemelt férfi. Az öt centit viselőknek 11, 5 , míg a kilenc centiméternél magasabbon billegőknél ez a részidő 7,5 percre csökkent.

De tényleg azért járunk körömcipőben , mert csábítani akarunk ?

Ági soha nem menne el egy fontos találkozóra laposban. A kecses, szép cipő teszi számára ünnepélyessé azt az eseményt , ahol éppen van. Kati irodában dolgozik, és még nyáron sem hord a munkahelyén szellős papucsot, mert úgy érzi, ezzel komolytalanná tenné azt a munkát amit végez. Éva ugyan nem tud vezetni magas sarkúban, ezért pótlábbelivel jár. A kényelmesben kormányoz, majd belebújik abba az apró kis bőrdarabba , ami rendkívül összepréseli a lábujjait, és a dőlésszöge miatt is már az első tíz perc után a kibírhatatlanság érzése önti el.

A saját életemben néhány évtizednek el kellett telnie ahhoz, hogy kimondjam: magas sarkú párti vagyok. Szegény édesanyám főiskolás koromban azt szerette , ha nagyon szép nőies ruhákban és topánokban vonulok. A 174 centiméteremmel kilógva az emberek közül kínok kínját éltem meg amíg kollégiumba bejutottam az általa kiválasztott, számomra elviselhetetlen darabokban.

Ma már nincs édesanyám,de láthatott még úgy, ahogy szeretett volna. Ma amikor tizenmagas sarkakban sajgó talppal , de mégis üdvözült mosollyal az arcomon álldogálok egy eseményem gyakran eszembe jut a mondása: kislányom a szépségért szenvedni kell. Hát igen, mi nők ezt tesszük egy életen át.. De mint a francia kutatás bizonyítja : egyáltalán nem sikertelenül.

A Tűsarok bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.

Mitől rettegnek leginkább a nők ? Tette fel a kérdést a hatvanas évei elején járó francia- amerikai írónő a Francia nők nem ráncosodnak könyvében. Hát , leginkább attól, ha öregnek nézik őket . Hangzott a világot manapság leginkább foglalkoztató válasz.

Coco Chanel már a saját korában is arról beszélt: negyven év után már senki sem fiatal , de ellenállhatatlan élete végéig maradhat !De hogyan lehetünk azok, amikor lelkünkben fiatalnak érezzük magunkat, de a tükörből nem az néz vissza ránk, amit ott belül látunk ?

A francia nők megoldási receptje , hogy szembenéznek az öregedéssel, és nem folytatnak szélmalomharcot ellene. De a rendelkezésükre álló eszközökkel megtesznek mindent azért, hogy emelt fővel járhassanak.
Az amerikaiak éllovasai az önáltatásnak, amely az örök fiatalságról szól . Nem véletlen ,hogy toronymagasan vezetik a kozmetikai beavatkozások ranglistáját.

Apai ágon származásom kiskőrösi. Nagymamám – hét lánytestvérével együtt – élete végéig hordta a viseletet. Keményített alsószoknyák , pruszlikok, minden reggel kontyba rendezett haj. Soha nem láttam úgy őket még hetvenen felül sem, hogy ne lett volna a ruhájuk makulátlan. Pedig szőlőt kapáltak, özvegyen maradtak. De a viseletük olyan volt, mint fiatal korukban. Emlékszem Éva nénire, nagymamám húgára, aki nyolcvan körül is festette a haját, mármint azokat a tincseket, amit meghagytak nekik az évek.

Mindig eszembe jutnak a kiskőrösi őseim , amikor elhízott, elhanyagolt, a nőiességüket feladó, csak anyaként vagy nagymamaként funkcionáló nőkkel találkozom. Akkor is ,amikor ötven feletti mellplasztikázott műcsajok vonulnak tiniknek való minikben és vihogva a főutcán.

Eszembe jut Éva néni, aki nem akart más lenni huszon és nyolcvan évesen is, mint Ő maga. Önmaga. Aki mindent elkövetett azért, hogy emelt derékkal járjon- és ringó csípővel a bő szoknyában- akkor is amikor már a nyolcvanat lépte túl..

Fiatalon sokszor pöröltem a sorssal, hogy meríthetett volna nagyobb kanállal a szépségből nekem, hiszen lett volna honnan a kiskőrösi őseimtől. Ma már tudom: a tartásuk volt a legtöbb amit nekem ajándékozhattak.

A Viselet bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.