Évek óta figyelem az érzéseimet  év vége és újév tájékán. A karácsony előtti hajrában ólmos fáradtságot érzek akkor is, amikor erre semmi okom nem lenne. Csaponganak bennem a fent és lent élményei. Sírva fakadok megmagyarázhatatlan okok miatt, majd a két ünnep között valami megnyugvás vesz rajtam erőt.  Belső béke és erő, hogy aztán jöjjön a január eleji frissesség. Mintha kisütne a nap, tele vagyok hittel és reménnyel.

Ismerőseimmel beszélve kiderült : nemcsak velem játssza a természet ezt a játékot, hanem másokkal is. A mélységek és magasságok gyakori vendégei ebben az időszakban azoknak, akik hagyják meghallani a belső hangjaikat .  Az egészséges lélekkel megáldottak pedig úgy tekintenek a január elsejére, mint egy újabb esélyre ami megadatott számunkra.

Szerb Antal Utas és Holdvilágjában- ami nem kifejezetten hurrá optimista mű-   Mihály megjárja a lelke sötét  bugyrait de mégis úgy ítéli meg : ha az ember él akkor még mindig történhetik valami. És hogy mi történik még velünk az az emberi pszichét jól ismerők kutatásai szerint tényleg nagyban rajtunk múlik.

A Nők lapjában olvastam legutóbb Richard Wisemanról, aki a Hertforshire Egyetem professzora és szerencse kutatással foglakozik . Éveken keresztül több száz magát szerencsésnek és pechesnek tartó ember életét kísérte figyelemmel. Interjúzott nőkkel, férfiakkal, tudóssal, gyári munkással a világ különböző pontjain . A legfiatalabb alanya tizennyolc, a legidősebb nyolcvannégy éves volt. A professzor szerint a balszerencsés emberek abban a meggyőződésben élnek, hogy életük pozitív eseményei pillanatokon belül elenyésznek , és visszatérnek a baljós , sötét fellegek. A magukat szerencsésnek gondolók múló epizódként tekintenek a rosszra, mert mélyebb meggyőződésük azt sugallja : velük igazán nagy baj nem történhet.

Tehát semmi sem bír olyan mindent elsöprő önbeteljesítő erővel, mintha meg vagyunk győződve a saját balszerencsénkről vagy jó szerencsénkről.

Így év elején  elején mi mást is kívánhatnánk magunknak, mint a reményt . Azt a képességet , hogy legyen erőnk hinni a saját szerencsénkben.

A Remény bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.