Csak a kezét el ne vágja vele , futott át a félelem a minden porcikájában , amikor Fanni hangos sírás közepette  a kedvenc hógömbjének a maradványait tartotta a kezében. Persze szerető nagymamaként  mindent megenged a gyerekeknek,  de azért az utazásai során összegyűjtött  gömb gyűjteményéhez nem szerette, ha hozzá piszkáltak. De a tiltott gyümölcs a legédesebb egy három évesnek  és egy kihagyott figyelmi pillanat és máris két gömb csattant egymáshoz , amiből az érzékeny Montserrat került ki vesztesen.

Pedig hányszor simogatta , nézegette az utóbbi időben a spanyol kegyhelyről hozott kis emléket, bízva abban ,hogy a mostani nehéz helyzetében is segít neki  a benne található Mária szobor, aki a kis Jézust tartja az ölében. Mert néhány évvel ezelőtt megváltoztatta az életét ott  Barcelona közelében.

Abban az időben ugyan volt munkája, amit nem ő választott, hanem odavezényelték. Már az a tény, hogy nem volt más választása  elefántként ült a mellkasán, de mindez még megspékelődött egy olyan felettessel, akit sem tisztelni, sem becsülni nem tudott. Mindig hitt az első megérzésben,  ami azt súgta : kerüld ezt az embert messzire .De hogyan ? Rúgjak fel mindent ? Mondjak nemet és ennyi évesen megint induljak neki az álláskeresési piacnak ? Akkor nem volt bátor ,ami ugyan sok új tapasztalatot ,  de sok szenvedést is hozott az életébe. Az alapérzése mindig az volt: ellenszélben megy , ami viszi hátrafelé, háromszoros energiát kellett beleraknia abba, hogy lépésről lépésre tudjon haladni.

Azon a nyáron, amikor eldöntötte, hogy Spanyolországba, Barcelonába utazik, már három hónapja dolgozott abban a pozícióban. Hiába tudta az eszével azt, hogy bármennyit is belepakol az energiáiból ebbe, az eredmény csak később látszik majd. Mégis amikor  felszállt a gépre  rettenetesen el volt keseredve. Előtte küldték  meg a negyedéves eredmény számokat, ahol egy százalék hiányzott ahhoz, hogy megkapja a bónuszát.  Amikor már a levegőben voltak ott legbelül azt érezte : valami csoda történik majd, és más emberként tér haza.

A tenger és a magány mindig jótékonyan hatott rá. Szeretett csak úgy ülni egy asztalnál és bámészkodni, nézni a forgatagot, a különféle embereket , hallgatni a bábeli nyelvi zűrzavart és semmire sem gondolni. Nézni a tengert, ami összeér a horizonttal , a kékség csodáját, amit csak a természet tud alkotni. Mezítláb járni a parton, érezni a kavicsok csiklandozását,  lebegni a sós vízben , eggyé válni a végtelennel . Meg bekucorodni a szállodai szobába menekülve a negyven fok  elől és felfalni  a  romantikus regényeket ,amivel tele tömte a bőröndjét.

De jó előre tudta a felfedező énje sem fogja hagyni magát, ezért csatlakozott néhány csoportos kiránduláshoz. Barcelona nappal és éjjel is csodás volt, leszámítva azt a tömeget, ami elöntötte a La Ramblat  és a félelemet a zsebtolvajoktól. Az idegenvezető külön kihangsúlyozta az óvatosságot, ami érdekes módon belőle a félelmet hozta ki. Nem is értette akkor magát, Ő, aki semmitől nem retten meg , nem tud felszabadultan viselkedni .Gaudí nyomdokaiban járva sokat gondolkodott azon: milyen érzés lehetett  abban az időben úgy élni, hogy az egész gondolkodásmódja fényévnyire volt az akkori emberektől, milyen érzés lehetett úgy alkotni, hogy csak kevés követőre talált. Egy évszázad múltával is az embereket megosztó Gaudi házak között tisztán kirajzolódott : a tehetség csak megszállottsággal tud utat törni magának. De mi van, ha ez már rögeszmévé válik, mint a Sagrada Família építése ?

A templom falai között járva mintha érezte volna Gaudi energiáit. Az ég felé törekvés vágyát , a különcséget , a soha nem adom fel akarását és az égiek segítségét . Hiszen az akkori tudás  és technikai fejlettség mellet  mi mással tudta volna megalkotni ezt a csodát ? Miért gondolják még ma is sokan, amire nem tudunk magyarázatot adni az nem létezik ? Mi van ,ha úgy érkezünk erre a földre, hogy hozunk magunkkal egy varászdobozt , amiben minden csoda benne van és csak annyi a dolgunk ebben az életben , hogy meg kell tanulnunk meglátni ami benne van.

Amikor a busz a Montserrat hegyen található Santa Maria de Montserrat felé vette az irányt nyugtalanságot érzett. Bár mindig szerette  a kolostorokat  mégsem nevezte magát hívőnek , hogy ilyen izgatott állapotba kerüljön.  A legenda szerint  Szűz Máriát és a fején koronát viselő gyerek Jézust ábrázoló kegyszobrocskát  Lukács evangélista faragta, és maga Szent Péter hozta a hegy  sziklái  közé Krisztus születése után 50 évvel. A  jelenlegi helyére, amelyet évszázadokig csak gyalog, nagyon nehéz körülmények között lehetett megközelíteni  718 környékén került, hogy megvédjék a mórok támadásától, de később eltűnt. A megtalálása rejtélyes esemény volt 890 környékén. Egy nyáját legeltető pásztor fényt látott és énekszót hallott a hegy belsejéből. A csoda tiszteletére kolostort építettek ezen a helyen a XI. században. A  csak La Moreneta -ként , a  kis feketeként  emlegetett szobornak – ami valószínűleg megéghetett- nem mindennapi története van. Emberek haltak meg azért, hogy megvédjék, mert sokan el akarták pusztítani. De a szobor élni akart, hogy menedéket és hitet adjon sok- sok lelkében elveszett  ember számára.  Ahogy hallgatta a legendát elkezdett sírni. Nem értette mi történt vele. Csak azt tudta megtalálta azt a csodát amire induláskor vágyott.

A hegyen ő is beállt abba a hosszú sorba, akik látni akarták és kérni szerettek volna a La Morenetatól. Akkor pontosan nem is tudta konkrétan szavakba önteni a vágyát, csak egy olyan munkát és életet akart ,ahol jól érzi magát, ahol olyan lehet amilyen ő maga, ahol megbecsülik azt a tudást, ami  benne van, ahol értékelik azt a képességét , hogy a dolgokat virágba borítja.

Ma is hálás a La Morenetának azért, hogy onnantól kezdve  megváltozott az élete. Valahogy könnyebben vette a kihívásokat, a mérhetetlen rosszindulatot a munkahelyén, azokat az embereket a főnökével együtt, akik  a háta mögött folyamatosan a bukásán dolgoztak . Csak egy cél lebegett a szeme előtt , a saját vállalását , teljesítse, és örömét lelje abban, amit csinál.

Az utóbbi hónapokban sokszor gondolt erre a spanyolországi  élményre.  És arra, hogy Montserrat hová is indította , milyen tudással vértezte fel , milyen spirituális utakra terelte. Mennyivel többet tud ma magáról , a benne lakó teremtő erőről.

Manapság szüksége is van erre, hogy élete varázsdobozában lévőket képes legyen meglátni, megteremteni .Hiszen hiába is szorongott attól, hogy ennyi évesen újra ki kell kerülnie a munkaerő piacra, az élet kilendítette a komfort zónájából. Újra keresővé vált.

Amikor a gyerek kezében lévő összetört hógömböt látta elmosolyodott. Ugyan az üveg eltört , a kis vizes csillám  elfolyt,  de a La Moreneta épségben maradt . Úgy ,ahogy évszázadokon keresztül, hogy menedéket , segítséget adjon az elveszett lelkeknek.

Az  elmúlt hónapok elhagyatottsága, kételyei  után, most már tudta : nincs miért aggódnia. Annak ellenére , hogy  még fizikai valóságban  nem látja , nem érzékeli azt a megbiztatást, azt a közösséget, ahol szívesen fogadják, ahol örülnek  a benne lévő tudásnak . La Moreneta  azt üzente neki : hiába az látszik most,  hogy életének ebben a szakaszában elmúlt  varázserő, a varászdoboza nem ürült ki,  csak engednie kell ,hogy a benne lévőket elhozza számára  Univerzum.

Maros Éva

A Varázsdoboz bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.

Úgy irigylem azokat, akik optimistának születtek ! Julcsi erre az következtetésre akkor jutott, amikor egy személyiségteszten kiderült: a racionális elméje vezeti , és óriási energiájába kerül, hogy elhitesse magával az élet nem csak gyötrelem.

Kati arról panaszkodik, hogy számára megfejthetetlen , miért lehet őt érzelmileg zsarolni. Ha szerettei közül valaki megsértődik a viselkedésén rögvest lelkiismeret furdalást érez . Még akkor is, ha az eszével tudja , annak a döntésének pont akkor helye volt..

Ismerünk olyan embereket, akik kősziklák. Bármit mondunk nekik, akárhogy érvelünk, lepereg róluk. Szilárd meggyőződéssel mennek előre, nem lehet kimozdítani az álláspontjukból. Hamar kitapasztaljuk azt is, ha környezetünkben valaki befolyásolható. Őket általában arról lehet megismerni, hogy már akkor megkérdőjelezik a saját maguk alkotta véleményüket, amikor elhagyja a mondat a szájukat.

Amikor egy személyiséget vizsgálunk, nem létezik jó vagy rossz. A minőséget az határozza meg: a bennünk lévő öröklött , a családból hozott, a társadalomtól megtanult mintákkal együtt boldogok, sikeresek vagyunk e? Békében vagyunk e önmagunkkal, ha éppen egyedül maradunk? Tudunk e úgy a tükörbe nézni reggelente, hogy büszkék vagyunk az ott látottakra?

Azt már vizsgálatok is alátámasztják: aki optimistán tekint előre, annak könnyebben megy, mint annak , aki állandóan panaszkodik. No nem azért, mert azt megkíméli az élet a problémáktól, hanem azért, mert az optimista szemlélete naponta lelki rendezettséget ad neki, és így képes tiszta fejjel látni a világot.

Én magam sokszor megkaptam már: azért az optimizmusomnak is van határa. Igen, átlag feletti az érték bennem, de társul egy megvalósítási cselekvő képességgel is. Tudom csak az bírja ki velem- kolléga, családtag- aki képes hasonlóan rezegni.

Az új esztendő előszobájában a lehetőségek kapujában is állunk. Mindannyian emlékszünk 2012-re, amikor spirituális tudósok temették az emberiség jövőjét. És mi történt? A világ nem múlt el, de valahogy minden arra mutat: csak önmagunk lehetünk a szerencsénk, a jobb életünk kovácsa . És ha ehhez az kell, hogy változtassunk ,akkor ez a 2015-ös év pont a legalkalmasabb rá.

Boldog lehetőségekkel teli új esztendőt kívánok!

A Lehetőség bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.

Annyiszor megfogadtam már, hogy változtatok néhány rossz szokásomon, de képtelen vagyok rá! Ugye Ön számára is ismerősen csengenek ezek a panaszok?

Brigedt Jones óta tudjuk, az a minimum januárban, hogy leadunk néhány kilót, rendszeresen sportolunk, kirándulunk, és friss levegőt szívunk. Az edzőtermek működtetői a tanúi annak: év elején megugrik a látogatottságuk, majd szépen minden visszatér a régi kerékvágásba.

Miért is olyan nehéz változtatnunk? A válasz az agyi működésünkben keresendő, amit a pszichológusok állandóságra törekvésnek írnak le. Ettől a ponttól való elmozduláshoz energiára, motivációra van szükségünk. És ez bizony egy fáradtságos folyamat.

Instant világunk sem segít bennünket ebben. A ránk ömlő információk arra biztatnak: elég egy pirulát bekapnunk és máris rendben van minden. Halálra ehetjük magunkat egészségtelen ételekkel, és azonnal ott a megoldás a gyomorpuffadásra, fájdalomra, fogyásra. Ha magunkra kenünk egy krémet máris ötven pluszosból friss, ropogós harmincas menyecske tekinthet vissza ránk.

Mi a baj velünk manapság? Elveszítettük a realitásérzékünket vagy megelégszünk a pótcselekvések kipipálásával?
Kata mesélte, hogy férjével való házassága akkor kezdett megromlani, amikor kiderült: a párja nem tud olyan következetes lenni, mint ő. Hiába döntötték el: takarékoskodnak új lakásra, a párja képtelen volt erre. Az örökös veszekedések felőrölték a kapcsolatukat. Julcsi úgy került zsákutcába: éveken keresztül várt arra, a társa letegye a boros poharat. Mivel az ígérgetéseken túl sok mindent nem ért el, véget vetett a kapcsolatának.
Érdemes e olyan párkapcsolatba belefognunk, ahol azonnal látjuk: csak akkor tudunk együtt élni a másikkal, ha az változni fog? Hagyjuk e magunkat megváltoztatni a másik által úgy, hogy azt ne vereségként fogjuk fel?
Egy dohányzásról leszoktató szakember tapasztalata nem sok jót vetít előre: az életünkben csak és kizárólag akkor tudunk véget vetni valaminek, ha önmagunk is meguntuk azt.

A Változás bejegyzés először a Maros Éva jelent meg.