Ma már csak mosolyogva lapozgatom a magazinok karácsony előtti lapszámait arról, hogyan legyünk szépek és divatosak az ünnep napjaiban. Mit viseljen a család szentestén, milyen pizsamában pózoljunk első nap reggelén egy forró kakaót szorongatva a kandalló mellett ülve. Mibe bújjunk bele akkor, amikor a nagyihoz megyünk ebédre.

Emlékszem fiatal koromban legszívesebben darabokra téptem volna az ilyen tanácsokat adó lapokat, azzal a felkiáltással : ezeknek van fogalmuk arról, mit jelent a karácsony egy nő számára ? Mit jelent a karácsony egy kisgyermekes, dolgozó anyuka számára ? Leginkább persze azon tudtam feldühíteni magamat, amikor híres- elfoglalt – nők nyilatkoztak a lapok hasábjain arról, ők mindent saját kezűleg készítenek karácsonyra : az ajándékot, a vacsorát, az életükben egyszer sem jártak még kozmetikusnál, és a hajuk is csak hírből ismeri a fodrászokat, mégis tökéletesen szépek.

Ahogy teltek az évek, úgy csendesedtem le , kezdtem látni magam saját magamként. Úgy döbbentem rá arra, mennyi szorongást okozott nekem a világból rám áramló látszat , mennyi fölösleges energiámat vitt el az, hogy meg akartam felelni valaminek, valakiknek.

Egy barátnőm mesélte , hogy az egyik karácsony előtt döbbent rá arra, mi volt a legtöbb ünnepének az elrontója. Minden egyes decembernek úgy fogott hozzá, hogy azt szeretné ha tökéletes lenne minden. A ház ragyogjon, a sütik különlegesek legyenek, a fa is időben úgy álljon ott, ahogy a nagy könyvben meg van írva. És egész decemberben attól félt, elkészül e mindenben időre. A szent estére már annyira elfáradt, annyira türelmetlen lett, hogy egy rossznak vélt szótól is robbanni tudott.

Persze nem mondom azt, hogy az évek múlásával elmúlt belőlem a vágy arra, hogy a legszebb körülményeket hozzam létre karácsonyra. De már eljutottam oda: ha korábban érkeznek a gyerekek és a lisztes még a hajam is , nem sírni kezdek hanem nevetni. És megtanultam már azt is: egy elkelt kuglóf is lehet nagyon finom, főleg ha ezt a fiam állítja.