A múlt emberei civilizációt építettek, mi meg bevásárlóközpontokat. Ezek a sorok mindig munkálkodnak bennem a kirándulásim alatt.  Nem mintha vásárlás ellenes lennék- szeretek idegen országokban shoppingolni- de látva a mindenütt a múlt emlékeit és a ma teremtményeit elfog az aggódás, mit hagyunk magunk után.

A máltai elődök gondoskodtak arról, hogy a mai utódok megélhessenek a látnivalókból. A máltaiaknak nem kell turisztikai attrakciókon agyalniuk, elég, ha csak önmagukat adják. Mert a több ezer éves történelem adott annyi muníciót, hogy több hét is kevés ahhoz, hogy megismerjük ezt a sokarcú, eklektikus mini országot.  A szigetet Krisztus előtt ötezerben foglalták el a templomépítők, majd az évszázadok során voltak itt föníciaiak, rómaiak, normannok. Az igazi nagy hatást a johannita lovagok tették az országra, no meg az angolok, akik 1800-tól 1964-ig gyarmatként kezelték őket.

A helyi tömegközlekedésen, miden náció utazott, nem igazán tudtam szétválasztani ki a turista és ki a bennszülött. Mindenki angolul beszélt, az arab, a néger.  A máltai nyelvet nem igazán lehetett felfedezni, pedig az idegenvezető tájékoztatása szerint az alap iskolában máltaiul zajlik az oktatás. Az olasz szó is  természetes volt. Szinte minden második étteremben, kávézóban olaszok dolgoztak. Persze ez nem csoda, hiszen Szicília 95 kilométerre található, a sziget éléskamrájának is nevezik.

Máltát lehet szeretni vagy utálni, tartja a mondás. Sokan csak egy kőhalmazként írják le, mások pedig beleszerelmesednek. Én azok közé tartozom, akik visszamennének. Magam sem tudom megmagyarázni, hogy miért. Már csak azért sem, mert a helyiek vendégszeretete nem igazán lenyűgöző. Olyan érzésem volt végig bármilyen szolgálat képviselőjével is találkoztam, hogy belefáradtak a turistákba.  Az első két rossz benyomás után eldöntöttem, nem húzom fel magam azért, hogy nem kedvesek, hanem inkább élvezem azt, amit ez a sziget nyújtani tud. A bárhonnan nézve mindig kék tengert, a természet alkotta csodás partszakaszokat, az ember építette templomokat, épületeket.  És a lelkembe zártam azt a feliratot, amit Valletta tengeri bejáratánál őriz a szobor ősidők óta: Minden este lemegy a nap, és mi minden reggel emlékezünk arra.